Bővebben a filmről

A sikeres bankár, Alexandre Lyonban él feleségével és öt gyerekével. Egy napon véletlenül rájön, hogy a pap, aki gyerekkorában szexuálisan zaklatta, még mindig gyerekekkel foglalkozik. A vallásos férfi, aki gyerekeit is a Biblia szerint neveli, s a közösség egyik pedáns tagja, úgy dönt, hogy a lelki nyugalma érdekében feljelenti a papot. Hamarosan találkozik két másik férfival, akik hozzá hasonlóan jártak. Az áldozatok összefognak, hogy hangjukat meghallja a nyilvánosság.

A film egy, a közelmúltban Franciaországban kirobbant botrányt dolgoz fel: egy lyoni papot közel hetven gyerek szexuális zaklatásával, felettesét, Lyon érsekét, pedig az ügy eltussolásával vádolták meg. Közülük három, immár felnőtt férfi történetét ismerjük meg. Alexandre, François és Emmanuel egészen másképp hordozzák életre szóló traumájukat, amelynek felszínre kerülése a környezetükben élőket is próbára teszi.

A film írója és rendezője, François Ozon (A házban, 8 nő, Swimming Pool, Menedék, Fiatal és gyönyörű, Frantz, Dupla szerető), aki titokban dolgozott a filmen, s rendkívül komoly anyaggyűjtés előzte meg az Isten kegyelméből elkészültét. A dráma a kultrendező Ozon egyik legtávolságtartóbb alkotása. Az Isten kegyelméből világpremierje az ’A’ kategóriás Berlini Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában volt, s a film a zsűri nagydíját nyerte el. A film főszerepeit Melvil Poupaud (Utolsó napjaim, Így is, úgy is Laurence), Denis Ménochet (Becstelen brigantyk, Hannibal ébredése, Assassin’s Creed, Párizs császára, 7 vérfagyasztó nap) és Swann Arlaud (A lázadás kora: Michael Kohlhaas legendája, Adéle és a múmiák rejtélye) alakítják.

Forgatókönyv
Színes
Készítő országok
Felirat nyelvek
Szinkron nyelvek