Ünnepeink

Számos olyan alkotás szerepel a Suli-Mozi kínálatában, melyek nemzeti ünnepekhez, évfordulókhoz, jelentős eseményekhez kapcsolódnak. Így egy különleges mozizós napon más megvilágításban, rendhagyó formában nyílhat alkalom arra, hogy a csoportok e fontos témákról beszélgessenek. Hisz az a mozi akkor is remek hely lehet, ha ünnepeinket szeretnénk a szokványosnál átélhetőbbé tenni a gyerekek számára!


Január 27-e – az ENSZ 2006-os határozata alapján – a holokauszt nemzetközi emléknapja. A Suli-Mozi kínálatában számos olyan jelentős alkotás található, amely e történelmi korszakhoz kapcsolódik, s komoly, gondolatgazdag filmélménnyel szolgálhat a diákok számára. Elérhető nálunk természetesen a Golden Globe-díjas Saul fia (35 mm-es, hagyományos filmszalagról is!); Steven Spielberg 7 Oscart nyert alkotása, a Schindler listája, és a Fuss, fiú című koprodukciós mozi – s újdonságként egy rendhagyó új magyar produkció is, Az elveszett európai, mely Raoul Wallenberg háború előtti éveiről mesél, a fikciós dokumentumfilm különleges eszközeivel.


Január 22. A MAGYAR KULTÚRA NAPJA

A Pál utcai fiúk (r.: Fábri Zoltán)

Az ember tragédiája (r.: Jankovics Marcell)

Isten hozta, őrnagy úr! (r.: Fábri Zoltán)

Körhinta (r.: Fábri Zoltán)

Lúdas Matyi (r.: Dargay Attila)

Mephisto (r.: Szabó István)

Szerelem (r.: Makk Károly)

Szindbád (r.: Huszárik Zoltán)

Január 27. A HOLOKAUSZT ÁLDOZATAINAK EMLÉKNAPJA

Az elveszett európai (r.: Sipos József)

Az ötödik pecsét (r.: Fábri Zoltán)

Fuss, fiú! (r.: Pepe Danquart)

Hannah Arrendt (r.: Margarethe von Trotta)

Saul fia (r.: Nemes Jeles László)

Schindler listája (r.: Steven Spielberg)

Február 25. A KOMMUNIZMUS ÁLDOZATAINAK EMLÉKNAPJA

A tanú (r.: Bacsó Péter)

A vizsga (r.: Bergendy Péter)

Angi Vera (r.: Gábor Pál)

Apacsok (r.: Török Ferenc)

Az ügynök élete (r.: Papp Gábor Zsigmond)

Drága besúgott barátaim (r.: Cserhalmi Sára)

Hagyd beszélni a Kutruczot! (r.: Ember Judit)

Magyar nők a gulágon (r.: Sára Sándor)

Napló apámnak, anyámnak (r.: Mászáros Márta)

Napló gyermekeimnek (r.: Mészáros Márta)

Pócspetri (r.: Ember Judit)

Recsk 1950-53 (r.: Böszörményi Géza, Gyarmathy Lívia)

Soha, sehol, senkinek (r.: Téglássy Ferenc)

Szerelem (r.: Makk Károly)

Törvénysértés nélkül (r.: Gulyás Gyula, Gulyás János)

Március 15. AZ 1848–49-ES FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC ÜNNEPE

80 huszár (r.: Sára Sándor)

A kőszívű ember fiai (r.: Várkonyi Zoltán)

Amerikai Anzix (r.: Bódy Gábor)

Szirmok, virágok, koszorúk (r.: Lugossy László)

Április 22. A FÖLD NAPJA

A méhek világa (r.: Markus Imhoof)

Amazónia (r.: Thierry Ragobert)

Földünk, a műanyag bolygó (r.: Werner Boote)

Kellemetlen igazság (r.: Davis Guggenheim)

Severn – Gyermekeink hangja (r.: Jean-Paul Jaud)

Vad Magyarország – A vizek birodalma (r.: Török Zoltán)

Vigyázat, ehető! (r.: Jean-Paul Jaud)

TANÉVZÁRÓ, TANÉVNYITÓ

Az osztály (r.: Laurent Cantet)

Holdfény királyság (r.: Wes Anderson)

Megáll az idő (r. : Gothár Péter)

Scott Pilgrim a világ ellen (r.: Edgar Wright)

Sherlock Holmes nevében (r.: Bernáth Zsolt)

Submarine (r.: Richard Ayoade)

Zongoramánia (r.: Robert Cibis, Lilian Franck)

Október 23. Az 1956-os forradalom ünnepe alkalmából az alábbi filmeket ajánljuk.

„Oly távol, messze van hazám„ (r.: Góczán Flórián) 58 perc

A jugoszláv kapcsolat (r.: Góczán Flórián) 44 perc

Naplófilm. 12 voltam 56-ban (r.: Edvy Boglárka és Silló Sándor) 26 perc

Forró ősz a hidegháborúban (r.: Rainer M. János) 56 perc

Mansfeld (r.: Szilágyi Andor) 122 perc

Megáll az idő (r.: Gothár Péter) 96 perc

Szamárköhögés (r.: Gárdos Péter) 86 perc

Drága besúgott barátaim (r.: Cserhalmi Sára) 93 perc

Napló apámnak, anyámnak (r.: Mészáros Márta) 111 perc

Szerelem (r.: Makk Károly) 85 perc

Tízezer nap (r.: Kósa Ferenc) 103 perc

Szabadság, szerelem (r.: Goda Krisztina) 114 perc

A 2015/2016-os Suli-Mozi katalógus letölthető itt.