Sátántangó
Sátántangó

Megosztom

Bővebben a filmről

A film hossza: 435 perc
A filmet felújított, digitális kópiáról vetítjük, két szünettel.
Jegyár: 4800 forint

A Krasznahorkai László könyve alapján készült film főhősei mindenfajta hasznos termelésből kikapcsolt mezőgazdasági géptelepen élnek. Számukra már megszűnt minden érték, amihez képest életük értelmét meghatározhatnák; minden feloldódott az időben, az évszakok periodikus változásában lassan már ők maguk is az enyészet részeivé válnak. A mindent megsemmisítő elhagyatottság érzését csak egyetlenegy vágy töri meg, az egyre erősebben jelentkező menekülés vágya. Mindannyian kicsinyes terveket szőnek, természetesen egymás kárára, abban az illúzióban ringatják magukat, hogy egymás kirablásával, becsapásával saját jövőjük megoldódik. Végzetes önbizalomhiányuk jele az, hogy még ezekben az aljas tervekben is meginognak, igazából képtelenek végrehajtani azokat. Valójában mindannyian egy Messiásra várnak, arra, aki kivezeti őket ezekből a nyomorult hétköznapokból, megmenti őket ebből a mindent elnyelő esőzuhatagból és sártömegből, arra, aki feloldozza őket eddigi bűneik alól.

Forgatókönyv
Krasznahorkai László, Tarr Béla
Színes