2023-02-20
15. Budapesti Építészeti Filmnapok

A Kortárs Építészeti Központ szervezésében megvalósuló fesztivál küldetése, hogy évről évre körképet adjon a világot, a régiót és Magyarországot aktuálisan foglalkoztató építészeti kérdésekről, valamint találkozási pontként szolgáljon építészek, filmkedvelők és érdeklődők számára egyaránt. Az építészetet és városfejlesztést közös ügynek tekinti, ezért célkitűzése, hogy párbeszédet kezdeményezzen az épített és nem épített környezetről, továbbá gondosan válogatott programjával gondolkodásra és cselekvésre ösztönözze közönségét.

Az elmúlt évek megrengették világunk biztosnak hitt pilléreit. Az észrevétlenül, de továbbra is tartó pandémia megtörte a globalizáció lendületét, újrahangolta az urbanisztika prioritásait, és új jelentőséget adott a kis távolságokon belül zajló városi életnek, vagy a rövid ellátási láncokra épülő ipari és mezőgazdasági termelésnek. Ukrajna orosz inváziója megtörte az évtizedek óta tartó békét Európában, a kapcsolódó energiaválság újraírta a fontossági sorrendet az építészetben, és felgyorsította a fenntarthatóságra való átállás folyamatait. Minden idők legmelegebb teleit és legszárazabb nyarait éljük, és a legnagyobb klímaszkeptikusok is nap mint nap szembesülnek a klímaváltozás hatásaival. Mindeme változások arra késztetnek, hogy egy tágabb perspektívában, nagyobb időtávlatban tekintsünk városainkra, környezetünkre.

Ebben a tágabb perspektívában Budapest viszonylag fiatal. Miközben az egyesülésének 150. évfordulóját ünneplő büszke, magyar, európai főváros kedvelt turisztikai célponttá vált, korábban ismeretlen nehézségekkel találta szembe magát. A dzsentrifikáció és a hátrányos helyzetű csoportok perifériára szorulása, a lakhatási válság, a várost megfojtó egyéni közlekedés, a geopolitika nagy szereplőinek városi térfoglalásai, a modern örökség megtagadása és eltűnése mind olyan kihívások, amelyekkel szemben Budapestnek csak akkor van esélye, ha más nagyvárosoktól tanul, más nagyvárosokkal működik együtt.

Buda és Pest egyesülésének 150. évfordulója egybeesik a Budapesti Építészeti Filmnapok 15. születésnapjával. Miközben nevében őrzi építészeti fókuszát, fesztiválunk befogadta mindazokat a témákat is, amelyek a kortárs építészetet ma meghatározzák. Filmjeink az urbanisztika, a várospolitika, az ökológia, a közlekedés, a technológia, az aktivizmus és a társadalmi átalakulás kérdéseivel is foglalkoznak.

A fesztivál idei kiadásában a 150 éves magyar főváros problémái állnak a középpontban. Az idei programban helyet kapnak az elmúlt másfél évtizedünk emlékezetes filmjei, Budapestről szóló rövidfilmek, vagy olyan, más városokban vagy tájakon forgatott filmek, amelyek rímelnek Budapest legfontosabb kihívásaira. Végső soron erre a kérdésre keressük a választ: hogy akarunk élni a következő 15 vagy 150 évben?

Házban laksz? Szereted a filmeket? Ünnepeld velünk a 150 éves Budapestet a 15. Budapesti Építészeti Filmnapokon!

Jegyárak
Normál jegyár: 2100 HUF
Diák jegyár: 1700 HUF
Fesztivál bérlet (6 különböző filmre, egyidejű jegyvásárlás esetén. Csak a helyszínen, a Toldi moziban váltható): 10500 Ft

Előzetes jegyváltás
A filmekre előzetes jegyváltás február 23-tól a Toldi mozi honlapján lehetséges, valamint minden nap a Toldi moziban (pénztárnyitás: az első előadás előtt fél órával). Fesztiválbérletet 10500 Ft-ért lehet venni február 23-tól a Toldi mozi jegypénztárában, csak személyesen. Egy fesztiválbérlet 6 különböző vetítésre