Bővebben a filmről

A filmet a Kino Cafe moziban angol felirattal vetítjük.

Hungarian with English subtitles at Kino Cafe cinema.

Sopsits Árpád Balázs Béla-díjas rendező és producer a kilenc Magyar Filmdíjjal elismert thriller, A martfűi rém (2016) után új, hetedik nagyjátékfilmjében ismét a bűn lélektanát boncolgatja. A puzzle-szerűen felépülő, fokozatosan összeálló történetszálak három, teljesen különböző hátterű család életének eseményeit és egy rejtélyes fénykép által elindított nyomozás drámai fordulatait mesélik el, napjaink vidéki Magyarországán. Egy gazdag üzletember és felesége, nevelt lányuk, egy kiállítás-rendező fotográfus és keramikus felesége, valamint egy börtönpap története bontakozik ki a vásznon. A filmbéli nyomozás során sorsuk egyre jobban összefonódik, életüket pedig alapjaiban borítják fel a múlt ködéből feltáruló titkok és bűnök. “Az ember gyakran érzi úgy, hogy mellékszereplő a saját életében. Kicsit erről az érzésről is szól ez a film” – mondta a rendező egy interjúban.

Vajon ki válhat tettessé, és ki áldozattá? Kinek van joga ítélkezni felettünk? Mennyire vagyunk őszinték önmagunkhoz? Meg tudunk-e bocsátani magunknak? Ehhez hasonló morális kérdéseket jár körül ez sajátos felépítésű, személyes hangulatú társadalmi dráma, amelyet Sopsits barátja, a fiatalon elhunyt Telek Balázs fotóművész személye és képei inspirálták. “Jó barátom volt, 41 évesen, betegségben halt meg. A fotóalanyai vallomásként meséltek neki az életükről. A film bizonyos fokig in memoriam, ezért játszik benne a testvére és a kislánya is. 

A Mellékszereplők forgatókönyvét közösen jegyzi Maruszki Balázs és Sopsits Árpád, aki rendezője, egyik főszereplője, producere és zeneszerzője is a filmnek. A főszerepeket alakító Jászberényi Gábor, Dömök Edina, Farkas Franciska, és a rendező mellett két amatőr, Telek Zoltán Tibor festő és zenész, Telek Balázs testvére és az elhunyt fotóművész lánya, Telek Babita is szerepel a filmben.

Az NFI gyártási támogatásával elkészült film számos nemzetközi fesztiválon – többek között Indiában, Lengyelországban, Romániában – megfordult, hazai ősbemutatója a Magyar Mozgókép Fesztiválon valósult meg. A film premier előtti díszbemutatója október 24-én lesz az Uránia Nemzeti Filmszínházban, és október 26-tól érkezik országszerte az art mozikba, és számos multiplex moziba is. A forgalmazó Pannonia Entertainment a bemutatóhoz kapcsolódó támogatási programjában minden megvásárolt mozijegy árából 200 Ft-tal támogatja az Országos Mentális, Ideggyógyászati és Idegsebészeti Intézet munkáját.

Színes
Készítő országok